Darabos hulladék szállítása

  1. Veszélyes hulladék
  2. Darabos hulladék szállítása

Több mint 30 éve jelenlevő vállalatunk minden szükséges engedéllyel rendelkezik, amely bármilyen típusú hulladék szakszerű kezeléséhez szükséges. Felkészült szakembereink minden új és meglévő ügyfelek megkeresését is szívesen fogadják.

Darabos hulladék szállítása Darabos hulladék szállítása

Darabos hulladék szállítása

Komoly háttérrel rendelkező cégünk szinte bármilyen halmazállapotú, illetve típusú hulladék összetett kezelésében nagy tapasztalattal rendelkezik ezért bátran ránk bízhatja a darabos hulladékok begyűjtését majd elszállítását is. A darabos hulladékokat leginkább konténeres járművekkel szoktuk elszállítani, amelynek típusa, összetétele és mennyisége függvényében megfelelő méretű és típusú konténeres gépjárműveket biztosítunk.

Legyen szó bármilyen jellegű hulladékról is azok csak a környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő formában kezelhetők és szállíthatók. Ezen felül kötelező igazolást kiállítani a hulladékok elszállításáról és azokról időnként szükséges bevallást küldeni elektronikus úton.

Több mint 30 éve jelenlevő vállalatunk minden szükséges engedéllyel rendelkezik, amely bármilyen típusú hulladék szakszerű kezeléséhez szükséges. Ebbe beletartozik a darabos halmazállapotún felül a folyékony és az iszap-szerű hulladékok begyűjtése majd elszállítása, valamint az előírt rendeletek szerint való lerakására, megsemmisítésére és ártalmatlanítására is.

Cégünk munkatársai nagy szakmai felkészültséggel és komoly tapasztalattal rendelkező szakemberek, akik folyamatos továbbképzésen vesznek részt azért, hogy bármilyen helyzetre felkészülten tudjanak reagálni.

Szakembereink minden új és meglévő ügyfelek megkeresését is szívesen fogadják, lehet az közületi vagy lakossági ügyfél, állunk az Ön rendelkezésére akár eseti vagy állandó megbízásról is van szó.

Hívja ügyfélszolgálatunkat az alábbi telefonszámon , munkanapokon 8:00 - 16:00 óra között és készséggel állunk minden meglévő és új ügyfeleink rendelkezésére. Az Árajánlatkérés menüpontra kattintva az ott megjelenő űrlap kitöltésével is felveheti velünk a kapcsolatot, valamint egyedi árajánlatot is kérhet tőlünk!

Megrendelés menete

Amennyiben valamelyik szolgáltatásunkat igénybe szeretné venni, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén. Időpont egyeztetéshez kérjük, hívja ügyfélszolgálatunkat.

Minőség és garancia

Cégünk sok éves tapasztalattal rendelkezik a műtárgyak ellátásában és a veszélyes hulladék gazdálkodásban. Mind vállalatunk, mind járműveink megfelelnek a legszigorúbb előírásoknak, melyeket naprakészen figyelemmel követünk.

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap 8:00 - 16:00 között a telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit szolgáltatásainkkal kapcsolatban.

Szeretne többet tudni?

Ha megválaszolatlan kérdései vannak vagy csak szeretné egy szakember véleményét kikérni, hívja ügyfélszolgálatunkat és mi készséggel állunk rendelkezésére.

Cégünk számára fontos az ügyfelek elégedettsége ezért profi, tapasztalt magasan képzett szakemberekkel dolgozunk minőségi alapanyagokkal. Bármilyen kérdése van forduljon hozzánk bizalommal.

Ajánlatkérés

Kiszállást és felmérést vállalunk egész Pest megye területén.

Ha ön máshol szeretné szolgáltatásunkat igénybe venni, akkor érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon.

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza